A maxi szoknyás bejegyzésben már láthattátok ezt a típusú trikót, most nézzük az elkészítését. Számomra sokkal egyszerűbb, mint a szegőpántos, vagy a ferdepántos verzió, próbáljátok ki Ti is!
Amiért még szeretem ezt a fazont, hogy szépen eltakarja a melltartó pántját, pont jó helyen van, és elég széles az a rész. A másik dolog pedig, hogy az alját kivéve sehol nem látszik a varrás, nagyon szép kidolgozású.
A sztorihoz hozzátartozik, hogy ilyen típusú trikóról sehol nem találtam leírást, se videót, azt sem tudom, mi a hivatalos neve ennek a megoldásnak (azóta egy kedves Varrómami segített, hogy stircelésnek hívják). Így egy egész éjszaka agyaltam, hogyan kell elkészíteni, még a páromat is megkértem, segítsen kilogikázni, de végül magam jöttem rá, és utólag már nem is tűnik bonyolultnak.
A kiválasztott anyagot egyébként ruhának szántam, de nem az én színem, így csak egy trikó lett belőle, ami ráadásul barátnőmnél fog landolni, mert ő meg odavan érte, de ezt még nem tudja, meglepi lesz :)
Anyag: viszkóz jersey, lelőhely: Máthé textil
Szabásminta: meglévő trikó alapján készítettem, 36-os méretben innen tudod letölteni.
Leírás:
Az anyagot félbe hajtom a száliránnyal párhuzamosan, oldalirányba nyúljon az anyag. Ezen a képen látható, hogy a szálirány függőleges irányba fut.
Kifordítom a mintapólót, és hosszában félbehajtom, majd ráhelyezem a félbehajtott anyagra. Mivel a minta már kifordítva van, varrásszélt nem számolok rá, kivéve mellmagasságban, és a pántnál, ott ráhagyok 0,5 cm-t. Alján 2 cm-t számolok felhajtásnak. Körbevágom.
(Ha a letölthető szabásminta alapján dolgozol, ott már a varrásszél is rajta van, csak azt kell körbevágnod.)
Ugyanezt megcsinálom még egyszer. Én ilyenkor már az először kivágott részt vágom ismét körbe, nem pedig a mintapólót. Ez lesz az eleje, viszont a nyak részhez még a mintát odahelyezem, mélyebben vágom ki, mint a hátulját.
Mind a két lépést megismétlem, csak rövidebb, mell alá érő részeket vágok ki.
Az elejének szánt 2 részt és a hátuljának szánt 2 részt színt színnel összefordítom, összevarrom a karöltő és a nyak vonalánál. Én overlock gépet használok, de bármilyen stretch (pl. cikkcakk) öltés használható, ha sima géped van.
Most jön a csel! Az elejét így hagyom, de a hátulját kifordítom, hogy a fonákoldalak találkozzanak.
Ezután a hátulját belehelyezem az elejébe. A pántokat összevarrom.
Utána az oldalakat varrom össze, a mellrészen 4 réteggel. A 2 részt szépen, szorosan helyezzük egymásba, mielőtt elkezdjük varrni. Ha ezzel megvagyok, mindent a helyére fordítok.
Felhajtok 2 cm-t az aljából, ikertűvel végigvarrom, és készen is vagyok! :) Vagyis mégsem, a varratokat át kell gőzölni vasalóval, az a befejező lépés mindig...
Menet közben készítettem papírra szabásmintát, hogy ne mindig egy másik pólót kelljen körberajzolni. Én ehhez tekercses zsírpapírt szoktam használni. Elejét, hátulját is külön megrajzolom a nyakkivágás eltérése miatt. Kivágom, és feliratozva egy bugyiba lefűzöm a többi közé. Innen le tudod tölteni.
Remélem Nektek is tetszik ez a megoldás, kezdők is nyugodtan nekifoghatnak!
Update:
Ezzel a megoldással készítettem egy ruhát is. Anyag lelőhely: Ver-Ker Kft.
Ennek a szabásához meghosszabbítottam a trikót, mégpedig úgy, hogy egy meglévő szoknyámat az anyagra tettem folytatásként. Ilyen lett: