Rakott aljú ruha villás módszerrel ;)

2018. december 17. - bygee

20181201_080056.jpg

Kislányomnak azt mondtam, hogy válasszon egy anyagot a szekrényből és rajzolja le, milyen ruhát szeretne. A kis divattervező (mostanában ez akar lenni) az alábbi skiccet készítette. Szerencsére a földön húzós uszályról sikerült lebeszélnem, mondván, hogy akkor iskolába nem fogja tudni hordani.

Tovább

Hasított, megkötős ujjú ruha

Ez még tavalyi projekt volt, de akkor valahogy nem tetszett, ezért nem írtam meg a blogra. Viszont idén elővettem, és gondoltam, néha azért kéne hordani, ha ennyit dolgoztam vele....Sokszor úgy vagyok a varrással, mint a főzéssel, hogy mire elkészül, már megtelek az illatokkal. Ruha esetében megunom a mintát, fazont, mert a próbák alatt annyit látom. 

20180912_163018.jpg

Tovább

Strandruha pink szegőgumival

Szerettem volna valami újat kipróbálni, illetve Nektek is bemutatni, így a szegőgumi használatára esett a választás. Már egy éve figyelt a fiókban az ananászos anyaggal együtt, míg végül egymásra találtak, összeházasodtak és boldogan éltek, míg meg nem haltak :D

20180617_151826.jpg

Tovább

Átlapolós maxi ruha madaras kivitelben

Szeretem a maxi ruhákat, de eddig csak ujjatlan vagy spagetti pántos verzióm volt belőle. Megláttam ezt a "szerelem első látásra" anyagot és egyből tudtam, hogy ebből egy átlapolós ruhát fogok varrni. Nos, ez így is lett, de közel egy évet pihentek a madárkák a szekrényben.

20180524_213533.jpg

Tovább

Körszoknya pikk-pakk

Körszoknyát rendkívül egyszerű varrni, a kezdőknek mindenképp ajánlom az első projektek közé, nagy vele a sikerélmény. Készülhet kicsiknek, nagyoknak. Én most egy szülinapos kislánynak, Suginak varrtam meg az apukája kérésére :)

beautyplus_20180411191743807_save.jpg

30776624_225037801586748_728648662_n.jpg

A méretek meghatározásához a matematikát kell segítségünkre hívni. 

Első körben ki kell számolnunk a derekunk sugarát (r). Ez azért szükséges, hogy ki tudjuk vágni a szoknya közepét.

Az iskolában anno megtanultuk, hogy r = c / 2 π.

A "c"-t, azaz a kerületet meg tudjuk mérni magunkon. A π (pí) pedig adott, 3,14. 

Mérd meg a derekadat/csípődet, ahová szeretnéd, hogy a szoknya dereka essen. Jelen esetben Suginak a dereka 55 cm. Ez a "c". Behelyettesítve a képletbe a kapott érték kerekítve 9 cm. Egy ilyen sugarú kört kell majd kivágnunk a szoknya közepéből, hogy bele tudjunk bújni.

Ehhez az értékhez hozzá kell adnom a szoknya hosszát, esetünkben 33 cm-t. A szabásminta teljes hossza összesen: 42 cm.

Ha egy anyagból akarjuk kiszabni a szoknyát (márpedig ezért körszoknya a neve), akkor a dupla hosszt kell megvennünk az anyagból, azaz minimum 84 cm-t. Ha tervezel felhajtást az aljára, add hozzá a varrásszélt is. Én általában jersey anyagból készítem, az pedig nem bomlik, de azért cikkcakkal körbe szoktam menni rajta, jobban is mutat vele. 

Ha nincs elég anyagod, vagy egyszerűen csak spórolni szeretnél, megvarrhatod 2 félkörből is, ekkor lesz 2 oldalvarrás a szoknyán. Ebben az esetben a fent kiszámolt szabásminta hosszt vedd meg a méteráruban. 

Elkészítés

Az anyagunkat 4 rétegbe hajtjuk. Először félbe, utána keresztbe megint félbe.

20180411_173427.jpg

20180411_173456.jpg

20180411_173511.jpg

20180411_173552.jpg

A csúcspontból lemérjük több helyen a kapott "c" értékünket (én véletlenül 9 cm helyett 8-at mértem, de így is teljesen jó lett). Összekötjük a pontokat, ezzel körívet kapunk.

Szintén a csúcspontból lemérjük a teljes hosszát, azaz 42 cm-t. Megrajzoljuk a körívet.

Összefogva a 4 réteg anyagot, kivágjuk a köríveket.

20180411_173810.jpg

20180411_173759.jpg

20180411_173940.jpg

20180411_174126.jpg

20180411_174554.jpg

20180411_174707.jpg

20180411_174820.jpg

20180411_174852.jpg

Következő lépésben varrjuk fel a derékgumit. A gumi hossza a derék kerülete, amit lemértünk korábban. De lehet rövidebb is, ki milyen szorosat szeret. Adjunk hozzá plusz 2 cm-t varrásszélnek. A gumit először össze kell varrni. Illesszük össze a gumi végeit, és 1 cm varrásszélt hagyva varrjuk össze egyenes öltéssel. A gumi összevarrt végét fordítsuk az egyik belső oldalra, és tűzzük le a színéről. 

20180411_182323_1.jpg

20180411_182449.jpg

20180411_182512.jpg

Jelöld meg a szoknya derekán és a gumin is a 4, egyenlőre távolságra lévő pontot. Tűzd fel ezeken a pontokon kívülről a gumit a szoknya derekára úgy, hogy a gumi alsó szélétől 1 cm-re végződjön a szoknya széle. Varrd fel cikkcakk öltéssel. A gumit, ami rövidebb, nyújtsd varrás közben a szoknya hosszára. 

20180411_183206.jpg

20180411_183618.jpg

20180411_183904.jpg

20180411_185636.jpg

20180411_185650.jpg

Végezetül vagy hajtsd fel az alját, vagy cikkcakkal szegd el, ahogy én is tettem.

20180411_190242.jpg

20180411_191628.jpg

Az öröm pedig azt hiszem magáért beszél :)

31959236_230082401082288_7926649529619709952_n.jpg

31957335_230082417748953_5578607539009880064_n.jpg

 

A kedvenc szabású nyári trikóm

Nyári felsőből sosem elég, ezt minden nő tudja ;) A jó idő beköszöntével én is rájöttem, hogy nincs egy göncöm sem :D Így gyorsan nekiálltam megvarrni a kedvenc szabású ujjatlan trikómat.

20180506_173226.jpg

Tavaly már bemutattam Nektek a leírását, a lenti linken találjátok. 36-os méretben letölthető szabásmintát is tartalmaz. 1-1,5 óra alatt elkészíthető, álljatok neki bátran. 

http://sewandgo.blog.hu/2017/06/27/ujjatlan_triko_dupla_mellresszel

 

Raglan ujjú felső/ruha szerkesztése, varrása (egyik kedvencem)

Imádom a raglan ujjú felsőket, ruhákat. Anyag és színfüggő, de lehet elegáns és sportos is. Amit szeretek benne, hogy szépen kiemeli a vállakat, különlegessé teszi az összhatást, és elsőre össze nem illő anyagok is remekül tudnak mutatni egymással. 

beautyplus_20180404135304_save.jpg

beautyplus_20180327093901_save.jpg

Tovább

Neszesszer/Sminktáska varrás egyszerűen

Egyik varrós blog sem létezhet neszesszer varrás nélkül, ezért én sem maradhattam ki ;)

Ez a második legegyszerűbb változat (az első a sima téglalap alakú), kezdők is bátran hozzáfoghatnak. A cipzárvarrás is gyakorolható rajta, ami egyáltalán nem ördöngösség. 
beautyplus_20180310125317_save.jpg

Tovább

Csavart nyakú felső: elegáns és extravagáns, szabásminta szerkesztés

Régebben nagyon egyszerűen öltözködtem, szóba sem jöhetett mintás anyag, vagy valamilyen extra dolog a ruhákon. Ez hál' istennek a korral megváltozott :D. A szóban forgó csavart nyakú felsőt sem vettem volna fel pár éve, de azóta nagyon megtetszett és izgatta a fantáziám, hogy hogyan is kell megvarrni.

Egy egyszínű anyag is szuperül feldobható vele, nem mellesleg cicikiemelő hatása is van ;)

beautyplus_20180312225032_save.jpg

beautyplus_20180312225258_save.jpg

beautyplus_20180312224959_save.jpg

Tovább