Rólam

2017. április 27. - bygee

A nevem Gréta, és egy cuki kislány anyukája vagyok.

Nem vagyok hivatásos varrónő, hanem csak egy lelkes amatőr, aki imád varrni.

Miskolci származású vagyok, de jelenleg Budapesten élek. Végzettségemet tekintve 2 diplomám van: egy környezetgazdálkodási agrármérnöki és egy mérnöktanári. Egyetem után 9 évig ISO rendszerekkel (minőségirányítás, környezetirányítás, élelmiszerbiztonság) foglalkoztam, mellette pedig kick-box aerobic órákat tartottam (egyetem alatt elvégeztem egy sportoktatói szakot is). Majd megszületett a kislányom, és amióta bölcsibe ment, irodai munkát végzek 6 órában (karriert háttérbe szorítva), az idő többi részében pedig Anya vagyok :)

A varrás szeretete már gyerekkoromban megmutatkozott, imádtam anyukám mellett ülni, figyelni és segíteni, amikor varrt. Ő sem varrónő, csak hobbi szinten varrogatott. Javításokat, egyszerűbb darabokat, szoknyákat, fürdőruhát varrt nővéremnek és nekem.
Általános iskolában a lányoknak technika óra helyett háztartástan óra volt, ahol varrást is tanultunk, még lábbal hajtós géppel.
Az egyetemi évek alatt már magamnak varrtam a bulizós felsőimet, a diplomaosztóra pedig megkaptam az első saját gépemet. Azóta varrogatok komolyabban: gyerek hálózsák, takaró, stb. Egyébként sosem tanultam a varrást, ami érdekelt, annak utána néztem, autodidakta módon képeztem magam.
Szerintem a legnehezebb része a varrásnak a szabás, az igazi észmunka. Terveim között szerepel egy szabó-varró tanfolyam elvégzése, de jelenleg időhiány miatt nincs rá lehetőségem, de ami késik, nem múlik...
2016-ban tagja lettem a Varrómamik nevű fantasztikus Facebook csoportnak, ahol mindenki segíti a másikat, és szuper munkák készülnek. Ez rajtam is sokat lendített, azóta mertem nagyobb dolgokba belevágni, ami alatt én a ruhaneműket értem.
Szeretek saját magam készítésű, egyedi cuccokban járni, illetve élvezem, hogy a kedvenc bolti ruháimat tudom reprodukálni. Nem mellesleg pedig büszke vagyok rá, hogy amikor megkérdezik, hogy hol vettem, azt tudom mondani, hogy én varrtam!
Az egyes blogbejegyzéseknél igyekszek mindent részletesen leírni, fényképekkel/videóval illusztrálni, de bátran kérdezzetek, ha valami nem világos.
A lelőhelyeket is megtaláljátok a bejegyzésekben, mivel a megfelelő anyag felkutatása is egy nehéz fázisa a varrásnak.
Mindenkinek jó varrást kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

https://sewandgo.blog.hu/api/trackback/id/tr2512458963